„A makrogazdasági kép elég borús mind lokálisan mind globálisan a nagymértékű eladósodottságok és államháztartási hiányok miatt, ami nagyban befolyásolja a forint árfolyamát is”– véli Saághy Pál, az Equilor vezető devizakereskedője. „Egy éven belül nem számítok a forint markáns erősödésére, sőt hazánk esetleges leminősítése esetén 320 Forint - Euro körüli árfolyamszinten stabilizálódhat a magyar fizetőeszköz” – összegez a szakember.
A cégeknek tehát érdemes felkészülniük arra, hogy tartósan viselniük kell a markánsan megnövekedett költségeket, vagy olyan irodamegoldást találniuk, amely forintban is bérelhető irodaterületeket kínál. A budaörsi Terrapark elkötelezett a magyar vállalkozások sikerei iránt így 2012-ben is folytatja akcióját, melynek keretein belül forintban adja bérbe irodáit. A koncepció fő üzenete a kiszámíthatóság, a tervezhető, szinten tartható irodai költségek biztosítása. A Terraparkban a cégek 15 nm-től, akár több évre forintban rögzített szerződéssel, rugalmas kondíciókkal is színvonalas irodához juthatnak. Mindezek mellett további extra szolgáltatásokra (pl.: alkalmanként igénybe vehető tárgyalóhasználat; közös helyiségek takarítása, ellátása) is többletköltségek nélkül jogosultak a forintban fizetők.
„Nyilvánvaló, hogy a hektikusan változó árfolyam óriási kockázatot jelent a cégek számára, az egyik hónapról a másikra 10-20%-kal megemelkedő költségek szinte megoldhatatlan kihívás elé állítják a kis és közepes méretű vállalkozásokat.” – mondja Jürgen Blum a Terrapark tulajdonos-ügyvezetője. „Ezen kockázat elkerülésében szeretnénk továbbra is a cégek partnerei lenni, ezért döntöttünk úgy, hogy a jövő évben is lehetővé tesszük bérlőink számára a forint alapú irodabérletet.”
|
kiadó iroda: 6144 m2
Hungária Krt. 179-187
|
|
kiadó iroda: 1500 m2
Váci út 110.
|
|
kiadó iroda: 1407 m2
Tímár u. 20.
|
|
kiadó iroda: 438 m2
Hungária krt. 140-144.
|
|
kiadó iroda: 10373 m2
Kőér utca 2/A
|
Leed
A LEED rendszert 1998-ban hozták létre az Egyesült Államokban, de már születésétől kezdve lehetett alkalmazni a világon bárhol. Az Egyesült Államokon kívül többek között a Dél-kelet-ázsiai régióban terjedt el. A nemzetközi alkalmazást nehezítheti, hogy a rendszer esetében az amerikai szabványoknak kell megfelelni – amit a nemzeti szabványok ugyan gyakran túl is teljesítenek, de ennek igazolása hosszadalmas.
A LEED rendszer keretében minősíteni lehet új, és már meglévő épületeket is. Ezen felül külön rendszert dolgoztak ki azokra az esetekre is, amikor egy új épület tulajdonosa vagy bérlője szeretné minősíttetni az épületet.
Minden LEED rendszer esetében azonos kategóriákban lehet pontokat szerezni (fenntartható terület, vízhasználat, energiafelhasználás és légkör, anyagfelhasználás és ezek forrásai, a belső környezet minősége, innováció), de a pontok megszerzésének feltételei eltérőek. Az elért pontokat összesítik, és ez alapján ér el a projekt „Certified”, „Silver”, „Gold” vagy „Platinum” minősítést. A minősítési folyamat során először regisztrálják a projektet, majd a projekt résztvevői az egyes pontoknak való megfelelést igazoló dokumentumokat feltöltik a megadott honlapra; a minősítési folyamat tehát teljes egészében online zajlik. Nem előírás, hogy a projektben részt vegyen LEED Accredited Professional (a LEED által tanúsított szakember), de ez megkönnyíti a minősítési folyamatot.
Zöld épület
A Zöld irodaház olyan épület, amely célul tűzött ki egy nemzeti vagy nemzetközi, harmadik fél általi, független zöld tanúsítási rendszer szerinti minősítést, mint pl. a LEED vagy az EU GreenBuilding tanúsítása. Budapesten ilyenek pl. a Skanska által fejlesztett projektek, a Népliget Center és a következő tervezett irodaháza, a Green House.
A zöld épületek környezetileg fenntartható épületek, amelyek tervezésük, kivitelezésük, működésük során csökkentett hatással bírnak az emberi egészségre és a környezetünkre.
Breeam
A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítési rendszer. Több minősítési rendszer épül a BREEAM alapjaira, de igazi nemzetközi elterjedését 2008-ig az akadályozta, hogy mindaddig az Egyesült Királyságon kívüli projektekre külön kritériumrendszert kellett kifejleszteni, aminek komoly anyagi és időbeli vonzata volt. 2008-ban megjelentek a BREEAM International Europe rendszerek, melyek az iroda, az ipari és a kereskedelmi épületek nemzetközi minősítését tették lehetővé. Az újonnan bevezetett minősítési rendszert egy éven keresztül (2009-ben) tesztelték, illetve a kritérium rendszereket finomították. 2010. január 1-jétől nemzetközi szinten a BREEAM Europe Commercial 2009 minősítési rendszerrel lehet a kereskedelmi, az iroda- és ipari épületeket minősíttetni. Ezen felül lehetőség van arra is, hogy csak az épület szerkezete kapjon minősítést, ez főleg akkor jelent előnyt, ha a végfelhasználók és azok pontos igényei nem ismertek, de az épületfejlesztő mégis BREEAM minősítést szeretne szerezni a beruházásra.
Az új épületekre vonatkozó BREEAM minősítés két fő részből áll: a tervezési fázis alatti minősítésből és az építkezés befejezését követő minősítésből. A végső minősítést az építkezés befejezését követő minősítés után lehet megszerezni, hisz ekkor lehet arról megbizonyosodni, hogy a tervezési fázisban tett nyilatkozatok vagy tervek ténylegesen, illetve hogyan valósultak meg. Magát a BREEAM minősítést, és az egész folyamat lebonyolítását csak az anyaszervezet (BRE) által tanúsított minősítők végezhetik el.
Azon épületek esetében, melyeknél a fent említett BREEAM Europe Commercial 2009 minősítő rendszerrel nem lehet minősíttetni, a projekt-, illetve épület specifikus BREEAM International Bespoke rendszert lehet alkalmazni. Ilyenkor a BRE az adott épületre (vagy épületcsoportra) egy saját kritérium rendszert dolgoz ki, mellyel a minősítés elvégezhető.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a BREEAM nemzetközi verziói aránylag könnyen adaptálhatóak az Európai Unió országaiban, hisz a minősítés során túlnyomórészt Uniós szabványoknak kell megfelelni, sőt, a nemzeti szabványok és előírások is alkalmazhatóak akkor, ha azok követelményei legalább az Uniós szabványoknak megfelelnek.
A rendszert folyamatosan fejlesztik; emellett a jövőben új rendszerek is bevezetésre kerülnek. A közeljövőben pedig egy érdekes rendszerrel bővül a nemzetközi BREEAM minősítő rendszercsalád: 2010 tavaszán várható a BREEAM Europe In Use rendszer megjelenése, mellyel meglévő épületeket lehet majd minősíttetni. Így a BREEAM minősítő rendszerek nemzetközi alkalmazhatósága is egyre bővül.