A világ új irodaterületeinek kétharmada Ázsiában épül
2010.12.21.
Ahogyan a világgazdaság lassan kilábal a pénzügyi válságból az irodafejlesztés súlypontja Ázsiába került át – derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb kutatásából.

A négy nagy globális régió (Ázsia, Nyugat-Európa, Észak-Amerika és a csendes-óceáni térség) közül egyedül Ázsiában látszik jelentős növekedés a 2010/2011-es irodapiaci fejlesztések volumenében, melyet 2012-ben az átlagosnál továbbra is magasabb, de lassabb növekedés fog követni.

Japánt kivéve Ázsiában a jelentős fejlesztési aktivitás az erős vállalati és befektetői bizalmat tükrözi, ami felbátorította a fejlesztőket, hogy a válság alatt leállított vagy elhalasztott projektjeiket újraindítsák a régió legnagyobb irodapiacain.

2010 és 2012 között mintegy 27,25 millió négyzetméter új irodaterület kerül átadásra a vezető irodapiacokon, amelyből 65 százalék, azaz 17,7 millió négyzetméter Ázsiában, 24 százalék, azaz 6,4 millió négyzetméter Nyugat-Európa nagyvárosaiban, Észak-Amerikában 8 százalék (2,1 millió m2), a csendes-óceáni térségben pedig 4 százalék (975 ezer m2) épül.


Globális irodafejlesztések, 2001-2012
 
„A globális irodapiac erősen ciklikus.” – kommentálta Raymond Torto, a CBRE vezető közgazdásza, aki szerint a városközpontokban épülő iroda-építkezések hosszú előkészítési időszaka gyakran oda vezet, hogy az építkezések befejezésének ideje már egybeesik a kereslet visszaesésével.

Az a tény, hogy Ázsia vezető gazdaságai (Japánt leszámítva) ma üzleti ciklusaik már fejlettebb szakaszában vannak Észak-Amerika és Nyugat-Európa államaihoz képest, az új fejlesztések magasabb volumenét eredményezi az elmúlt évtizedben tapasztalt szinthez képest.

A 2010-2012-es időszakban elkészülő új épületeknek a 2009. év végi állományához viszonyított aránya (27.9%) azt bizonyítja, hogy az ázsiai irodafejlesztés mára teljesen regenerálódott a globális gazdasági válság kitörésekekor tapasztalt rövid visszaesése után. Más régiókban ezzel szemben, vagy a megszokotthoz képest kevesebb fejlesztés tapasztalható. Ilyen a csendes óceáni térség (7,3 % bővülés a 2009. év végi állományhoz képest), Nyugat-Európa (3,7% bővülés) vagy Észak-Amerika (1,2% bővülés).


Globális irodafejlesztések 2010-2012 között a 2009. év végi állomány arányában (%)
 
Az elmúlt három év sokk-sorozata, köztük a másodlagos jelzálogpiaci válság kitörése 2007-ben, a globális gazdasági visszaesés 2008-2009 során és az euró-zóna adósságválsága 2010 tavaszán oda vezetett, hogy a nyugat-európai irodafejlesztések befagytak, amit a 2010-2012-es fejlesztési előrejelzések csökkenő pályája is bizonyít. Ezen időszak alatt a régióban 6,4 millió négyzetméter új iroda kerül átadásra, ami átlagosan évi 2,1 millió négyzetmétert jelent. Ez 30 százalékos visszaesés az elmúlt kilenc év átlagához képest.

„A finanszírozási források hiánya és a válság utóhatása erősen rányomja a bélyegét a régióra, a fejlesztési piacok eléggé különböző képet festenek. A fejlesztési ciklus különböző szakaszaiban lévő városok közül Moszkvában és Prágában már növekedés tapasztalható a következő években átadásra kerülő irodák esetében. A másik oldalon az új kínálat Varsóban és Budapesten történelmi mélypontjuk közelében marad legalább 2012-ig.” - nyilatkozta Borbély Gábor, a CBRE közép-európai elemzője.

„2011-ben a budapesti irodapiaci fejlesztések volumene várhatóan 50 százalékkal marad el a 2010-es szinttől. A következő évben nagyjából 90 ezer négyzetméternyi új irodaterülettel bővül a kínálat, legtöbbjük már előbérleti szerződéssel bír. Az épülő projektek kihasználatlansági rátája jelenleg körülbelül 30 százalék, és ez az alacsony szint új fejlesztésnek ad teret. Bár néhány fejlesztő –az Atenor, Skanska vagy a Raiffeisen – már bejelentett új projekteket 2012-re, úgy véljük, hogy az új kínálat szintje még akkor is hasonlóan alacsony lesz, mint a 2011-ben.” – hangsúlyozta Tuza Rita, a CBRE budapesti irodapiaci elemzője.

A kevés átadásra kerülő új fejlesztés egyike, a főváros budai oldalának egyetlen jelentős beruházása, az Officium Irodaház. Az SCD által fejlesztett pasaréti Akadémia Park első ütemében épülő komplexumba 2011 második negyedévében költözteti az HBO közép-kelet-európai regionális központját: az amerikai filmcsatorna képviselete a magyar piacon egyedülálló, 10 éves szerződést írt alá az irodaház 35 százalékára, a jelenlegi bérleti díjaknál jelentősen magasabb áron. A CBRE által képviselt irodaház Magyarországon elsőként kapott „BREEAM Excellent” minősítést, amellyel 21. századi munkakörülményeket és kimagaslóan környezettudatos technológiákat biztosít bérlői számára.

Forrás: CBRE
Tartalmi partnetünk a www.ingatlanhirek.hu

Iroda és irodaház ajánló

kiadó iroda: 6144 m2
Hungária Krt. 179-187
kiadó iroda: 1500 m2
Váci út 110.
kiadó iroda: 1407 m2
Tímár u. 20.
kiadó iroda: 1011 m2
Szenkirályi u. 8.
kiadó iroda: 10373 m2
Kőér utca 2/A

Iratkozzon fel! - irodapiaci hírfigyelő

- napi, heti
- kategorizált
- téma szerinti ingatlanpiaci hírek
feliratkozás

Leed


A LEED rendszert 1998-ban hozták létre az Egyesült Államokban, de már születésétől kezdve lehetett alkalmazni a világon bárhol. Az Egyesült Államokon kívül többek között a Dél-kelet-ázsiai régióban terjedt el. A nemzetközi alkalmazást nehezítheti, hogy a rendszer esetében az amerikai szabványoknak kell megfelelni – amit a nemzeti szabványok ugyan gyakran túl is teljesítenek, de ennek igazolása hosszadalmas.


A LEED rendszer keretében minősíteni lehet új, és már meglévő épületeket is. Ezen felül külön rendszert dolgoztak ki azokra az esetekre is, amikor egy új épület tulajdonosa vagy bérlője szeretné minősíttetni az épületet.


Minden LEED rendszer esetében azonos kategóriákban lehet pontokat szerezni (fenntartható terület, vízhasználat, energiafelhasználás és légkör, anyagfelhasználás és ezek forrásai, a belső környezet minősége, innováció), de a pontok megszerzésének feltételei eltérőek. Az elért pontokat összesítik, és ez alapján ér el a projekt „Certified”, „Silver”, „Gold” vagy „Platinum” minősítést. A minősítési folyamat során először regisztrálják a projektet, majd a projekt résztvevői az egyes pontoknak való megfelelést igazoló dokumentumokat feltöltik a megadott honlapra; a minősítési folyamat tehát teljes egészében online zajlik. Nem előírás, hogy a projektben részt vegyen LEED Accredited Professional (a LEED által tanúsított szakember), de ez megkönnyíti a minősítési folyamatot.

Zöld épület


A Zöld irodaház olyan épület, amely célul tűzött ki egy nemzeti vagy nemzetközi, harmadik fél általi, független zöld tanúsítási rendszer szerinti minősítést, mint pl. a LEED vagy az EU GreenBuilding tanúsítása. Budapesten ilyenek pl. a Skanska által fejlesztett projektek, a Népliget Center és a következő tervezett irodaháza, a Green House.


A zöld épületek környezetileg fenntartható épületek, amelyek tervezésük, kivitelezésük, működésük során csökkentett hatással bírnak az emberi egészségre és a környezetünkre.

Breeam


A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítési rendszer. Több minősítési rendszer épül a BREEAM alapjaira, de igazi nemzetközi elterjedését 2008-ig az akadályozta, hogy mindaddig az Egyesült Királyságon kívüli projektekre külön kritériumrendszert kellett kifejleszteni, aminek komoly anyagi és időbeli vonzata volt. 2008-ban megjelentek a BREEAM International Europe rendszerek, melyek az iroda, az ipari és a kereskedelmi épületek nemzetközi minősítését tették lehetővé. Az újonnan bevezetett minősítési rendszert egy éven keresztül (2009-ben) tesztelték, illetve a kritérium rendszereket finomították. 2010. január 1-jétől nemzetközi szinten a BREEAM Europe Commercial 2009 minősítési rendszerrel lehet a kereskedelmi, az iroda- és ipari épületeket minősíttetni. Ezen felül lehetőség van arra is, hogy csak az épület szerkezete kapjon minősítést, ez főleg akkor jelent előnyt, ha a végfelhasználók és azok pontos igényei nem ismertek, de az épületfejlesztő mégis BREEAM minősítést szeretne szerezni a beruházásra.


Az új épületekre vonatkozó BREEAM minősítés két fő részből áll: a tervezési fázis alatti minősítésből és az építkezés befejezését követő minősítésből. A végső minősítést az építkezés befejezését követő minősítés után lehet megszerezni, hisz ekkor lehet arról megbizonyosodni, hogy a tervezési fázisban tett nyilatkozatok vagy tervek ténylegesen, illetve hogyan valósultak meg. Magát a BREEAM minősítést, és az egész folyamat lebonyolítását csak az anyaszervezet (BRE) által tanúsított minősítők végezhetik el.


Azon épületek esetében, melyeknél a fent említett BREEAM Europe Commercial 2009 minősítő rendszerrel nem lehet minősíttetni, a projekt-, illetve épület specifikus BREEAM International Bespoke rendszert lehet alkalmazni. Ilyenkor a BRE az adott épületre (vagy épületcsoportra) egy saját kritérium rendszert dolgoz ki, mellyel a minősítés elvégezhető.


A tapasztalat azt mutatja, hogy a BREEAM nemzetközi verziói aránylag könnyen adaptálhatóak az Európai Unió országaiban, hisz a minősítés során túlnyomórészt Uniós szabványoknak kell megfelelni, sőt, a nemzeti szabványok és előírások is alkalmazhatóak akkor, ha azok követelményei legalább az Uniós szabványoknak megfelelnek.


A rendszert folyamatosan fejlesztik; emellett a jövőben új rendszerek is bevezetésre kerülnek. A közeljövőben pedig egy érdekes rendszerrel bővül a nemzetközi BREEAM minősítő rendszercsalád: 2010 tavaszán várható a BREEAM Europe In Use rendszer megjelenése, mellyel meglévő épületeket lehet majd minősíttetni. Így a BREEAM minősítő rendszerek nemzetközi alkalmazhatósága is egyre bővül.