A finanszírozás egy részét az EBRD biztosítja. A Cushman & Wakefield által készített tanulmány a jövőbeni 'cash- flow' fenntarthatóságát vizsgálja és a befektető által szolgáltatott hitel összeg kiszámításához szolgál majd alapul.
A St. Stefan egy exkluzív 'resort' mely 58 delux lakosztályán, 60 öt csillagos szobájáján és 60 ötcsillagos apartmanján kívül számos más jó adottsággal is rendelkezik, mint például a három privát strand, az Aman Spa, az éttermek és a konferencia termek. A St Stenfan Sziget és a Villa Milocer Montenegro kiemelkedő helyszínei, melyek a 'pristine' területen találhatóak, és kiemelkedően jó luxuskörülményeket biztosítanak. Mindkét ingatlan a közelmúltban lett felújítva. A komplexum egyik épülete (a Queen Beach Hotel) még csak papíron létezik, jelenleg fejlesztés alatt álló project.
A Villa Milocer (8 delux lakosztály) 2008 decemberében nyitotta meg kapuit az Aman Resorts üzemeltetésében. A szerződés szerint a Sveti Stefan Island Hotel (50 delux lakosztály), melynek egy része már 2010 nyarán megnyílt, üzemeltetője is az Aman Resorts. Az Aman Resorts egyike a legelőkelőbb hotelüzemeltetőknek a világon mely olyan szobaárakat szab majd a régióban, melyek eddig elképzelhetetlenek voltak. A Villa Milocer nemrégiben elnyerte a "2010 Grand Award for Services" díjat. Egy ilyen díj elnyerése alig egy év működés után elismerésre méltó.
A Queen Beach Hotelt (60 darab öt csillagos szoba és 60 öt csillagos apartman, mely
egyenként kerül majd értékesítésre magán tulajdonba) a General Hotel Management (GHM) üzemelteti majd a Chedi lánc neve alatt. A Queens Beach az említett lánc első európai hotelje lesz.
Szem előtt tartva az épületegyüttes komplexségét, a vezetőségi megállapodásokat a két üzemeltetővel, a lakóegységeket és azt, hogy nincs más ehhez fogható 'resort' a régióban, ez az átvilágítás nagy kihívás volt számunkra, de ugyanakkor egy nehéz feladat is." Mondta Frédéric Le Fichoux, a Cushman & Wakefield CEE Hospitality üzletágának vezetője.
Az EBRD elé terjesztett dokumentáció magában foglalt egy kimerítő leírást a montenegrói partszakaszban rejlő potenciálról, az Aman Resorts és a GHM kapacitásáról hogy meghódítják ezt az új piacot, a vezetőségi szerződéseket és egy tíz eves bevétel és veszteség tervezetet minden különálló egységre. Ezeket az információkat a bank fogja használni, a fejlesztő részére adott hitel megállapításához.
"Az Aman Sveti Stefan egyedülálló a régióban minőség, kiszolgálás, sztenderdek és
szolgáltatások tekintetében. Nincs mivel összehasonlítani, és a kiemelkedő teljesítmény, melyet az Aman Resort mutatott a Villa Milocer üzemeltetésének tekintetében 2008 decembere óta, bebizonyította számunkra, hogy még ebben a gazdaságilag nehéz időszakban is kiemelkedő szolgáltatást nyújtott és nagyon jó eredményeket produkált, megfelelő portfolióval és nagyon fontos ügyfelekkel. Átvizsgáltuk a világ más hasonló szállodáinak teljesítményét is, hogy kiszámoljuk a fenntartható 'cash- flow' –t, melyet az Aman Resorts és a GHM képes lesz elérni ebben az ingatlanban"- fűzte hozzá Frederic Le Fichoux.
Az EBRD több Európai országban foglalkozik ingatlanfinanszírozással, mellyel támogatja a gazdasági fejlődést és a külföldi tőke beáramlását.
|
kiadó iroda: 6144 m2
Hungária Krt. 179-187
|
|
kiadó iroda: 1500 m2
Váci út 110.
|
|
kiadó iroda: 1407 m2
Tímár u. 20.
|
|
kiadó iroda: 1011 m2
Szenkirályi u. 8.
|
|
kiadó iroda: 10373 m2
Kőér utca 2/A
|
Leed
A LEED rendszert 1998-ban hozták létre az Egyesült Államokban, de már születésétől kezdve lehetett alkalmazni a világon bárhol. Az Egyesült Államokon kívül többek között a Dél-kelet-ázsiai régióban terjedt el. A nemzetközi alkalmazást nehezítheti, hogy a rendszer esetében az amerikai szabványoknak kell megfelelni – amit a nemzeti szabványok ugyan gyakran túl is teljesítenek, de ennek igazolása hosszadalmas.
A LEED rendszer keretében minősíteni lehet új, és már meglévő épületeket is. Ezen felül külön rendszert dolgoztak ki azokra az esetekre is, amikor egy új épület tulajdonosa vagy bérlője szeretné minősíttetni az épületet.
Minden LEED rendszer esetében azonos kategóriákban lehet pontokat szerezni (fenntartható terület, vízhasználat, energiafelhasználás és légkör, anyagfelhasználás és ezek forrásai, a belső környezet minősége, innováció), de a pontok megszerzésének feltételei eltérőek. Az elért pontokat összesítik, és ez alapján ér el a projekt „Certified”, „Silver”, „Gold” vagy „Platinum” minősítést. A minősítési folyamat során először regisztrálják a projektet, majd a projekt résztvevői az egyes pontoknak való megfelelést igazoló dokumentumokat feltöltik a megadott honlapra; a minősítési folyamat tehát teljes egészében online zajlik. Nem előírás, hogy a projektben részt vegyen LEED Accredited Professional (a LEED által tanúsított szakember), de ez megkönnyíti a minősítési folyamatot.
Zöld épület
A Zöld irodaház olyan épület, amely célul tűzött ki egy nemzeti vagy nemzetközi, harmadik fél általi, független zöld tanúsítási rendszer szerinti minősítést, mint pl. a LEED vagy az EU GreenBuilding tanúsítása. Budapesten ilyenek pl. a Skanska által fejlesztett projektek, a Népliget Center és a következő tervezett irodaháza, a Green House.
A zöld épületek környezetileg fenntartható épületek, amelyek tervezésük, kivitelezésük, működésük során csökkentett hatással bírnak az emberi egészségre és a környezetünkre.
Breeam
A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítési rendszer. Több minősítési rendszer épül a BREEAM alapjaira, de igazi nemzetközi elterjedését 2008-ig az akadályozta, hogy mindaddig az Egyesült Királyságon kívüli projektekre külön kritériumrendszert kellett kifejleszteni, aminek komoly anyagi és időbeli vonzata volt. 2008-ban megjelentek a BREEAM International Europe rendszerek, melyek az iroda, az ipari és a kereskedelmi épületek nemzetközi minősítését tették lehetővé. Az újonnan bevezetett minősítési rendszert egy éven keresztül (2009-ben) tesztelték, illetve a kritérium rendszereket finomították. 2010. január 1-jétől nemzetközi szinten a BREEAM Europe Commercial 2009 minősítési rendszerrel lehet a kereskedelmi, az iroda- és ipari épületeket minősíttetni. Ezen felül lehetőség van arra is, hogy csak az épület szerkezete kapjon minősítést, ez főleg akkor jelent előnyt, ha a végfelhasználók és azok pontos igényei nem ismertek, de az épületfejlesztő mégis BREEAM minősítést szeretne szerezni a beruházásra.
Az új épületekre vonatkozó BREEAM minősítés két fő részből áll: a tervezési fázis alatti minősítésből és az építkezés befejezését követő minősítésből. A végső minősítést az építkezés befejezését követő minősítés után lehet megszerezni, hisz ekkor lehet arról megbizonyosodni, hogy a tervezési fázisban tett nyilatkozatok vagy tervek ténylegesen, illetve hogyan valósultak meg. Magát a BREEAM minősítést, és az egész folyamat lebonyolítását csak az anyaszervezet (BRE) által tanúsított minősítők végezhetik el.
Azon épületek esetében, melyeknél a fent említett BREEAM Europe Commercial 2009 minősítő rendszerrel nem lehet minősíttetni, a projekt-, illetve épület specifikus BREEAM International Bespoke rendszert lehet alkalmazni. Ilyenkor a BRE az adott épületre (vagy épületcsoportra) egy saját kritérium rendszert dolgoz ki, mellyel a minősítés elvégezhető.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a BREEAM nemzetközi verziói aránylag könnyen adaptálhatóak az Európai Unió országaiban, hisz a minősítés során túlnyomórészt Uniós szabványoknak kell megfelelni, sőt, a nemzeti szabványok és előírások is alkalmazhatóak akkor, ha azok követelményei legalább az Uniós szabványoknak megfelelnek.
A rendszert folyamatosan fejlesztik; emellett a jövőben új rendszerek is bevezetésre kerülnek. A közeljövőben pedig egy érdekes rendszerrel bővül a nemzetközi BREEAM minősítő rendszercsalád: 2010 tavaszán várható a BREEAM Europe In Use rendszer megjelenése, mellyel meglévő épületeket lehet majd minősíttetni. Így a BREEAM minősítő rendszerek nemzetközi alkalmazhatósága is egyre bővül.