2011 harmadik negyedévében minden londoni alpiacon nőtt a bérbeadás szintje az előző negyedévhez képest, ami összesen 256 ezer négyzetméternyi bérelt területet jelent. Párizsban szintén nőtt az aktivitás: júliustól szeptember végéig 788 ezer négyzetméterre kötöttek bérleti szerződést, ami 46 százalékos növekedést takar a második negyedévben regisztráltakhoz képest. Az új szerződések között kiemelkedik a vezető francia kiskereskedelmi lánc, a Carrefour és a SFR mobilszolgáltató néhány nagy ügylete. Londonban az Expedia költözése a West End-ből a londoni City-be bizonyult az év egyik legnagyobb üzletének. Az Eurozóna fokozódó válsága ellenére az első osztályú ingatlanok bérleti díja lényegében változatlan maradt a harmadik negyedévben. Az egyetlen figyelemre méltó kivétel Moszkva, ahol a bérleti díjak jelentősen ( 9,5%) nőttek az elmúlt három hónapban, így már a négy egymást követő negyedévben bővült a moszkvai piac - tavaly is már 31 százalékkal drágultak a bérleti díjak.
Matthew Pullen, a CBRE globális vállalati szolgáltatásokért felelős európai vezetője az adatokat kommentálva így fogalmazott: „Az európai adósságválság óvatosabbá tette a bérlőket, és nem igazán meglepő, hogy néhányuk elhalasztja az ingatlannal kapcsolatos döntését, amíg a gazdaság kilátásai nem javulnak. Mindazonáltal bizakodásra ad okot, hogy Londonban és Párizsban nagyot ugrott a bérlői aktivitás. Ez azt sejteti, hogy a minőségi irodákba való költözés trendje folytatódik, és a cégek kihasználják a stagnáló bérleti díjakat, hogy jobb helyre költözzenek."
Európával szemben az ázsiai-csendes-óceáni térségben tovább folytatódik a bérleti díjak emelkedése (2,2 százalékkal az elmúlt három hónapban), tovább emelve az árszintet a tavalyi 12,9 százalék után. (Európában tavaly a díjak 1,8 százalékot nőttek.) „A kínálat növekedése drámaian lassult a budapesti irodapiacon 2011 során a spekulatív célú építkezések leállása miatt. A bérleti ügyletek erős harmadik negyedéve ellenére az üresen álló irodák aránya idén csak marginálisan csökkent, és 20 százalék felett maradt. A bérleti díjak változatlanok az előző negyedévekhez képest, és bár a negyedik negyedév számai még nem véglegesek, arra számítunk, hogy a kereslet erős marad az év utolsó negyedévében is.” - tette hozzá Borbély Gábor, a CBRE kutatásért és tanácsadásért felelős budapesti vezetője.
|
kiadó iroda: 6144 m2
Hungária Krt. 179-187
|
|
kiadó iroda: 1500 m2
Váci út 110.
|
|
kiadó iroda: 1407 m2
Tímár u. 20.
|
|
kiadó iroda: 1011 m2
Szenkirályi u. 8.
|
|
kiadó iroda: 10373 m2
Kőér utca 2/A
|
Leed
A LEED rendszert 1998-ban hozták létre az Egyesült Államokban, de már születésétől kezdve lehetett alkalmazni a világon bárhol. Az Egyesült Államokon kívül többek között a Dél-kelet-ázsiai régióban terjedt el. A nemzetközi alkalmazást nehezítheti, hogy a rendszer esetében az amerikai szabványoknak kell megfelelni – amit a nemzeti szabványok ugyan gyakran túl is teljesítenek, de ennek igazolása hosszadalmas.
A LEED rendszer keretében minősíteni lehet új, és már meglévő épületeket is. Ezen felül külön rendszert dolgoztak ki azokra az esetekre is, amikor egy új épület tulajdonosa vagy bérlője szeretné minősíttetni az épületet.
Minden LEED rendszer esetében azonos kategóriákban lehet pontokat szerezni (fenntartható terület, vízhasználat, energiafelhasználás és légkör, anyagfelhasználás és ezek forrásai, a belső környezet minősége, innováció), de a pontok megszerzésének feltételei eltérőek. Az elért pontokat összesítik, és ez alapján ér el a projekt „Certified”, „Silver”, „Gold” vagy „Platinum” minősítést. A minősítési folyamat során először regisztrálják a projektet, majd a projekt résztvevői az egyes pontoknak való megfelelést igazoló dokumentumokat feltöltik a megadott honlapra; a minősítési folyamat tehát teljes egészében online zajlik. Nem előírás, hogy a projektben részt vegyen LEED Accredited Professional (a LEED által tanúsított szakember), de ez megkönnyíti a minősítési folyamatot.
Zöld épület
A Zöld irodaház olyan épület, amely célul tűzött ki egy nemzeti vagy nemzetközi, harmadik fél általi, független zöld tanúsítási rendszer szerinti minősítést, mint pl. a LEED vagy az EU GreenBuilding tanúsítása. Budapesten ilyenek pl. a Skanska által fejlesztett projektek, a Népliget Center és a következő tervezett irodaháza, a Green House.
A zöld épületek környezetileg fenntartható épületek, amelyek tervezésük, kivitelezésük, működésük során csökkentett hatással bírnak az emberi egészségre és a környezetünkre.
Breeam
A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítési rendszer. Több minősítési rendszer épül a BREEAM alapjaira, de igazi nemzetközi elterjedését 2008-ig az akadályozta, hogy mindaddig az Egyesült Királyságon kívüli projektekre külön kritériumrendszert kellett kifejleszteni, aminek komoly anyagi és időbeli vonzata volt. 2008-ban megjelentek a BREEAM International Europe rendszerek, melyek az iroda, az ipari és a kereskedelmi épületek nemzetközi minősítését tették lehetővé. Az újonnan bevezetett minősítési rendszert egy éven keresztül (2009-ben) tesztelték, illetve a kritérium rendszereket finomították. 2010. január 1-jétől nemzetközi szinten a BREEAM Europe Commercial 2009 minősítési rendszerrel lehet a kereskedelmi, az iroda- és ipari épületeket minősíttetni. Ezen felül lehetőség van arra is, hogy csak az épület szerkezete kapjon minősítést, ez főleg akkor jelent előnyt, ha a végfelhasználók és azok pontos igényei nem ismertek, de az épületfejlesztő mégis BREEAM minősítést szeretne szerezni a beruházásra.
Az új épületekre vonatkozó BREEAM minősítés két fő részből áll: a tervezési fázis alatti minősítésből és az építkezés befejezését követő minősítésből. A végső minősítést az építkezés befejezését követő minősítés után lehet megszerezni, hisz ekkor lehet arról megbizonyosodni, hogy a tervezési fázisban tett nyilatkozatok vagy tervek ténylegesen, illetve hogyan valósultak meg. Magát a BREEAM minősítést, és az egész folyamat lebonyolítását csak az anyaszervezet (BRE) által tanúsított minősítők végezhetik el.
Azon épületek esetében, melyeknél a fent említett BREEAM Europe Commercial 2009 minősítő rendszerrel nem lehet minősíttetni, a projekt-, illetve épület specifikus BREEAM International Bespoke rendszert lehet alkalmazni. Ilyenkor a BRE az adott épületre (vagy épületcsoportra) egy saját kritérium rendszert dolgoz ki, mellyel a minősítés elvégezhető.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a BREEAM nemzetközi verziói aránylag könnyen adaptálhatóak az Európai Unió országaiban, hisz a minősítés során túlnyomórészt Uniós szabványoknak kell megfelelni, sőt, a nemzeti szabványok és előírások is alkalmazhatóak akkor, ha azok követelményei legalább az Uniós szabványoknak megfelelnek.
A rendszert folyamatosan fejlesztik; emellett a jövőben új rendszerek is bevezetésre kerülnek. A közeljövőben pedig egy érdekes rendszerrel bővül a nemzetközi BREEAM minősítő rendszercsalád: 2010 tavaszán várható a BREEAM Europe In Use rendszer megjelenése, mellyel meglévő épületeket lehet majd minősíttetni. Így a BREEAM minősítő rendszerek nemzetközi alkalmazhatósága is egyre bővül.