Ez a második év, amikor az átadott területek mértékében visszaesés mutatkozott és a tavalyi évben került átadásra a legkevesebb terület 2004-óta.
Mivel a piacok több, mint felén az aktivitás növekedése várható, a fejlesztések tekintetében is fellendülés állhat be 2011-ben, az év végéig 6,9 millió négyzetméternyi új terület átadása tervezett. A piaci kondíciók továbbra is bizonytalanok maradnak Európa szerte és a fejlesztések gyarapodása vagy csökkenése egyes projektek újrakezdésétől vagy felfüggesztésétől függ, továbbá hatással van rá a gazdasági növekedés, a kiskereskedelmi teljesítmény és a bérlői kereslet is. Amennyiben minden fejlesztés a tervezett időben kerül átadásra, akkor az idei összes fejlesztés mértéke 33 százalékkal meghaladhatja a tavalyi évben átadásra került terület mértékét.
Európában 165 új bevásárlóközpont került átadásra 2010-ben, összesen 131,9 millió négyzetméternyi bruttó bérbeadható területtel. Az előző évekhez hasonlóan tavaly is Közép-Európában adták át az új területek nagy részét (63%). A legnagyobb fejlesztés a Voronezhben található 144,300 négyzetméteres City-Park Grad bevásárlóközpont volt, mely most Oroszország legnagyobb Moszkván kívül található üzletközpontja. Az összes piacot figyelembe véve a tavalyi évben a legtöbb fejlesztés Oroszországban valósult meg, így az újonnan átadott területek negyede itt található.
Közép- és Kelet-Európa több piacán is jelentősen megnövekedtek a bevásárló központ területek, különösen Bulgáriában, ahol hét újonnan átadott fejlesztésnek köszönhetően 139 százalékos éves emelkedést tapasztaltunk. Nyugat-Európában Olaszország és Spanyolország hozta a legnagyobb területnövekedést, Olaszországban 15 új bevásárlóközpont átadás és négy bővítés történt, míg Spanyolországban hét új bevásárlóközpont került átadásra és három bővítés történt 2010-ben. Németországban, Portugáliában és Franciaországban a fejlesztések tekintetében visszaesés volt megfigyelhető.
Az Európai fejlesztési piacot továbbra is Oroszország és Törökország határozza meg, itt a 2011/12-re tervezett fejlesztések kiteszik az Európa többi részén ezen időszakra tervezett összes fejlesztés 40 százalékát. Az új fejlesztések tekintetében minkét piacon jelentős növekedés várható 2011-ben, Oroszországban több mint 3 millió négyzetméter bruttó bérbeadható terület kerül majd átadásra 2011/12-ben, míg Törökországban majdnem 1,8 millió négyzetméternyi terület átadása várható 2012 végéig.
Charles Slater, partner, a Cushman & Wakefield kiskereskedelmi egységek bérbeadásáért felelős részleg vezetője a következőket nyilatkozta, „2010– ben két jelentős orosz város is megtapasztalhatta egy-egy világszínvonalú projekt átadását:. Moszkvában a Vegas (130,000 négyzetméter bruttó bérbeadható terület) és Szentpéterváron a Galeria (93,000 négyzetméter bruttó bérbeadható terület) nyitotta meg kapuit. Oroszországban számos olyan kiskereskedelmi projekt készül majd el 2011-ben, melyek építését már megkezdték, de a kivitelezést a válság okán felfüggesztették. A modern kiskereskedelmi egységek tekintetében a bérlők magabiztossága nagy, ami további motivációt ad a fejlesztéseknek ezen az egyébként kevésbé fejlett piacon.”
2010-ben a befektetések tekintetében minden piaci szektor fellendült. Európában a kiskereskedelmi beruházások mértéke 38,5 milliárd euró volt, mely az előző évhez képest 72 százalékos növekedést jelent. A prémium kategóriás bevásárlóközpontok hozamai Európa szerte erősödtek, Oroszországgal az élen, ahol jelentős hozamcsökkenés volt megfigyelhető, az évet 10 százalékkal zárta. 2011-ben a befektetési tevékenység enyhe növekedése vérható Európában, a hozamok várhatóan az eddigi szinten maradnak, esetleg valamelyest csökkennek. A kiskereskedelmi egységek részesedése az összes ingatlan beruházás tekintetében tovább nőtt, a 2009-ben mért 30 százalékról, 33 százalékra emelkedett – ezzel is bizonyítva a szektor népszerűségét.
Mike Rodda, a Cushman & Wakefield nemzetközi kiskereskedelmi befektetési részleg vezetője a következőket fűzte hozzá: „Már egy ideje jó teljesítményt várunk Oroszország és Törökország részéről, ami most megvalósulni látszik. A bérlői piac erős és az anyagi források is elérhetőek, főként Törökországban, mely amellett, hogy magabiztossá teszi a fejlesztőket, a beruházói kedvet hónapról hónapra növeli.”
|
kiadó iroda: 6144 m2
Hungária Krt. 179-187
|
|
kiadó iroda: 1500 m2
Váci út 110.
|
|
kiadó iroda: 1407 m2
Tímár u. 20.
|
|
kiadó iroda: 1011 m2
Szenkirályi u. 8.
|
|
kiadó iroda: 10373 m2
Kőér utca 2/A
|
Leed
A LEED rendszert 1998-ban hozták létre az Egyesült Államokban, de már születésétől kezdve lehetett alkalmazni a világon bárhol. Az Egyesült Államokon kívül többek között a Dél-kelet-ázsiai régióban terjedt el. A nemzetközi alkalmazást nehezítheti, hogy a rendszer esetében az amerikai szabványoknak kell megfelelni – amit a nemzeti szabványok ugyan gyakran túl is teljesítenek, de ennek igazolása hosszadalmas.
A LEED rendszer keretében minősíteni lehet új, és már meglévő épületeket is. Ezen felül külön rendszert dolgoztak ki azokra az esetekre is, amikor egy új épület tulajdonosa vagy bérlője szeretné minősíttetni az épületet.
Minden LEED rendszer esetében azonos kategóriákban lehet pontokat szerezni (fenntartható terület, vízhasználat, energiafelhasználás és légkör, anyagfelhasználás és ezek forrásai, a belső környezet minősége, innováció), de a pontok megszerzésének feltételei eltérőek. Az elért pontokat összesítik, és ez alapján ér el a projekt „Certified”, „Silver”, „Gold” vagy „Platinum” minősítést. A minősítési folyamat során először regisztrálják a projektet, majd a projekt résztvevői az egyes pontoknak való megfelelést igazoló dokumentumokat feltöltik a megadott honlapra; a minősítési folyamat tehát teljes egészében online zajlik. Nem előírás, hogy a projektben részt vegyen LEED Accredited Professional (a LEED által tanúsított szakember), de ez megkönnyíti a minősítési folyamatot.
Zöld épület
A Zöld irodaház olyan épület, amely célul tűzött ki egy nemzeti vagy nemzetközi, harmadik fél általi, független zöld tanúsítási rendszer szerinti minősítést, mint pl. a LEED vagy az EU GreenBuilding tanúsítása. Budapesten ilyenek pl. a Skanska által fejlesztett projektek, a Népliget Center és a következő tervezett irodaháza, a Green House.
A zöld épületek környezetileg fenntartható épületek, amelyek tervezésük, kivitelezésük, működésük során csökkentett hatással bírnak az emberi egészségre és a környezetünkre.
Breeam
A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítési rendszer. Több minősítési rendszer épül a BREEAM alapjaira, de igazi nemzetközi elterjedését 2008-ig az akadályozta, hogy mindaddig az Egyesült Királyságon kívüli projektekre külön kritériumrendszert kellett kifejleszteni, aminek komoly anyagi és időbeli vonzata volt. 2008-ban megjelentek a BREEAM International Europe rendszerek, melyek az iroda, az ipari és a kereskedelmi épületek nemzetközi minősítését tették lehetővé. Az újonnan bevezetett minősítési rendszert egy éven keresztül (2009-ben) tesztelték, illetve a kritérium rendszereket finomították. 2010. január 1-jétől nemzetközi szinten a BREEAM Europe Commercial 2009 minősítési rendszerrel lehet a kereskedelmi, az iroda- és ipari épületeket minősíttetni. Ezen felül lehetőség van arra is, hogy csak az épület szerkezete kapjon minősítést, ez főleg akkor jelent előnyt, ha a végfelhasználók és azok pontos igényei nem ismertek, de az épületfejlesztő mégis BREEAM minősítést szeretne szerezni a beruházásra.
Az új épületekre vonatkozó BREEAM minősítés két fő részből áll: a tervezési fázis alatti minősítésből és az építkezés befejezését követő minősítésből. A végső minősítést az építkezés befejezését követő minősítés után lehet megszerezni, hisz ekkor lehet arról megbizonyosodni, hogy a tervezési fázisban tett nyilatkozatok vagy tervek ténylegesen, illetve hogyan valósultak meg. Magát a BREEAM minősítést, és az egész folyamat lebonyolítását csak az anyaszervezet (BRE) által tanúsított minősítők végezhetik el.
Azon épületek esetében, melyeknél a fent említett BREEAM Europe Commercial 2009 minősítő rendszerrel nem lehet minősíttetni, a projekt-, illetve épület specifikus BREEAM International Bespoke rendszert lehet alkalmazni. Ilyenkor a BRE az adott épületre (vagy épületcsoportra) egy saját kritérium rendszert dolgoz ki, mellyel a minősítés elvégezhető.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a BREEAM nemzetközi verziói aránylag könnyen adaptálhatóak az Európai Unió országaiban, hisz a minősítés során túlnyomórészt Uniós szabványoknak kell megfelelni, sőt, a nemzeti szabványok és előírások is alkalmazhatóak akkor, ha azok követelményei legalább az Uniós szabványoknak megfelelnek.
A rendszert folyamatosan fejlesztik; emellett a jövőben új rendszerek is bevezetésre kerülnek. A közeljövőben pedig egy érdekes rendszerrel bővül a nemzetközi BREEAM minősítő rendszercsalád: 2010 tavaszán várható a BREEAM Europe In Use rendszer megjelenése, mellyel meglévő épületeket lehet majd minősíttetni. Így a BREEAM minősítő rendszerek nemzetközi alkalmazhatósága is egyre bővül.