Hírkereső

2012. 02. 06.
Évi közel egymillió eurót spórolt volna meg a Malév, ha - miként azt tervezték - 2012 nyarára az igazgatóság és a légitársaság irodai alkalmazottai is a repülőtérre, az 1-es és a 2-es terminál közti háromemeletes épületek mintegy 10 ezer négyzetméterére költöznek.
Hírfigyelő
- napi, heti
- kategorizált
- téma szerinti
2012. 02. 06.
Az Európai Unió 2013-2020-ig tartó időszak alatt a közösségi közlekedést fejlesztő beruházásokat fogja támogatni. A Hg.hu megnézte, hogy hány magyar város, illetve budapesti kerület kaphat új városközpontot. Budapest-Kelenföld
2012. 02. 03.
Duplájára nő a hódmezővásárhelyi ing és pulóvergyár, raktárak és irodákat is építenek.
2012. 02. 03.
Felújítják és átépítik Budapest egyik legnagyobb, három utcára néző, de évtizedek óta üresen álló palotáját. Az 1890-es években a Pesti Hírlap székházának emelt, a Nyugati pályaudvarral átellenben álló és kívül-belül roppant reprezentatív épületben irodaház lesz, Eiffel Palace néven. A homlokzatokat eredeti formájában állítják helyre, a belsőre azonban jókora változás vár. A Horizon építi a PwC új pesti központját.
2012. 02. 03.
Orbán Viktor az Kossuth Rádió 180 perc című adásában beszélt ma arról, hogy egyelőre nem kapott olyan jelentést, ami szerint a magyarországi gázszállítások veszélyben lennének. A hideg orosz időjárás miatt arról érkeznek híradások, hogy Moszkva kevesebb gázt szállít Európába. Magyarországra is egyre kevesebb érkezik.
2012. 02. 03.
Az óvatos bérlői piacok ellenére az európai irodapiac kihasználatlansági mutatója 9,9%-ra csökkent, mely 2009 harmadik negyedéve óta először esett 10% alá, a Jones Lang LaSalle legutóbbi piackutatása szerint. Közben az iroda bérleti díjak nagyjából változatlanok maradtak, mindössze a négy főbb piac regisztrált növekedést.
2012. 02. 02.
Napokon belül kiderül, mely cégeknek kell új szerződést kötniük azért, mert az a kórház, amelynek uniós fejlesztésében kivitelezőként részt vesznek, év elején átkerült az államhoz.
2012. 02. 01.
2011-ben a befektetők által Európában elköltött pénz elérte a 110 milliárd eurót; ez az összeg 7 százalékkal több, mint a 2010-es, 104 milliárd eurós teljes volumen. A tavalyi év visszaállította az európai befektetési piacot a válság előtti 2008-as szinthez, de még így is messze alulmúlja a „boldog békeidős” 130 milliárd eurós átlagot.
2012. 01. 30.
A CA Immo nemzetközi ingatlanbefektető szerint 2012-ben és az elkövetkező években fokozódik a verseny a bérlőkért és a befektetőkért Kelet-Európában. A társaság idén összesen 370 millió eurót tervez befektetni; ennek 80 százalékát Németországban, a fennmaradó 20 százalékot pedig megosztva Ausztria és a kelet-európai országok között. A régión belül a lengyelországi piacban látnak igazán potenciált, de Magyarország sem került ki a látókörükből.
2012. 01. 27.
A Jones Lang LaSalle bejelentette, hogy globális keret-megállapodást kötött a Volvo Corporation-nel (VCC) vállalati ingatlan tanácsadásra beleértve a kereséseket, tárgyalásokat, újratárgyalásokat, értékesítéseket, értékbecsléseket, eladásokat és felvásárlásokat
2012. 01. 27.
2011 rekord év volt a budapesti irodapiacon, mely során a bérbeadások összege majdnem elérte a 400,000 négyzetmétert, mely a 2008 óta mért legmagasabb eredmény. A Cushman & Wakefield legfrissebb adatai szerint a piac távolodni látszik attól a trendtől, amikor a bérbeadások többsége újratárgyalás volt és ismét egyre több tranzakció származik költözésekből.
2012. 01. 26.
Elbukhatja Magyarország azt az uniós támogatást, amelyet az M0-s út egyik szakaszának szélesítéséhez nyert, ha nem épül meg a félbemaradt TóPark csomópont - írja a Népszabadság.
2012. 01. 26.
Az ING Biztosító Zrt. két területi igazgatósága az Erste Group Immorent Kft. által fejlesztett Laurus Irodaházakba költözik. A biztosítótársaság közel 600 négyzetméterre írt alá szerződést a CBRE által képviselt épületegyüttesben. A Határ úti metrómegállónál álló komplexum az egyetlen bérirodaház, amely 2011 második felében átadásra került fővárosban.
2012. 01. 26.
Júniusig le kell bonyolítani a Széll Kálmán tér rendezésére, illetve a budai fonódó villamos új pályaszakaszainak kiépítésére vonatkozó műszaki, építészeti pályázatokat, hogy azok eredményei alapján még az idén lefolytathassák az engedélyezési eljárást és a kivitelezői tendert.
2012. 01. 26.
A világ egyik vezető mérnöki vállalata, az ABB költözik elsőként hazánk legzöldebb, épülő irodaházába, a Green House-ba.
2012. 01. 25.
Január végéig lehet véleményezni a Budapestet hét körzetre (a járás szót a fővárosban nem használják) osztó, a magyarországi járási rendszerről szóló koncepciót.
2012. 01. 24.
A magyarországi ingatlanbefektetések forgalma egy év alatt megháromszorozódott, ami jól tükrözi a regionális befektetési piac aktuális alakulását – hangzott el ma a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó hagyományos évértékelő tájékoztatóján. Az irodapiaci fundamentumok is javultak, alacsonyabb kihasználatlansági mutatóval és fellendülő bérlői aktivitással köszöntve az új évet. A bérlők egyre tudatosabbá válása és a fejlesztők kockázatkerülő viselkedése új piaci mintákat alakít ki.
2012. 01. 24.
Sermer Dániel 2012 januárjától az IVG bérbeadásért felelős csapatát erősíti.
2012. 01. 23.
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) - melynek tagjai: CBRE, Colliers International, Cushman & Wakefield, DTZ, GVA Robertson, Eston International és a Jones Lang LaSalle - ezúton teszi közzé 2011 negyedik negyedévére vonatkozó irodapiaci adatait.
2012. 01. 20.
A negyedik negyedévben az irodapiaci bérbeadások volumene Budapesten csaknem 120 ezer négyzetmétert tett ki, az egész éves 400 ezer négyzetméter pedig rekord.
2012. 01. 19.
Az épületfelújítási-kedv további erősödésére számítanak a szakértők idén, ami segítheti az építőipart a gazdasági válság túlélésében. A 2012. január 1-jétől életbe lépő, az ingatlan eladásakor és bérbeadáskor kötelezővé tett energetikai tanúsítvány miatt ez a tendencia tovább erősödik az idén.
2012. 01. 19.
Az Eston International kizárólagos megbízást kapott a város szívében, az V. kerületben, a Kossuth Lajos utca–Szép utca sarkán található Uniqa Plaza irodaház területeinek bérbeadására.
2012. 01. 18.
A Magasház fejlesztéséről, és a hozzá kapcsolódó mélygarázsokról szavaz csütörtökön a város képviselő-testülete. A beruházó és a városvezetés bizakodó, most azonban csak a Megyeri teret vennék meg.
2012. 01. 18.
Százmilliárdokat kellene visszafizetniük a pénzintézeteknek a devizahiteleseknek és a devizahitelekkel rendelkező önkormányzatoknak egy bírósági ítélet alapján! A BAÉSZ felhívása.
2012. 01. 18.
A negyedmilliárd eurós beruházásból a TriGránit nemcsak a Poznan Glowny főpályaudvart újítja fel, hanem megépít egy központi buszpályaudvart, valamint egy bevásárlóközpontot is. A multifunkcionális fejlesztés 2013 végére készülhet el.
2012. 01. 17.
A KÖVET Egyesület tizedik alkalommal buzdítja a vállalatokat és szervezeteket, hogy csatlakozzanak az Ablakon Bedobott Pénz Programhoz, mutassák be az elmúlt 5 évben megvalósított, gazdaságilag is megtérülő környezetvédelmi fejlesztéseiket, hogy elnyerhessék a 2012-es díjakat.
2012. 01. 16.
Az építőipari termelés volumene 3,6 százalékkal volt magasabb tavaly novemberben, mint egy évvel korábban, a termelés növekedése az alacsony bázis mellett az út- és vasút-felújítási munkáknak volt köszönhető - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2012. 01. 16.
A 2011-es év végétől már Süle Péter (37) tölti be az értékesítési igazgatói pozíciót a hazai "B" és "C" kategóriájú iroda és raktárpiac piacvezető cégcsoportjánál, az Indotek Group-nál.
2012. 01. 16.
30 – 31 October 2012, The Hurlingham Club, London.
2012. 01. 13.
A Cushman & Wakefield Nemzetközi Ingatlantanácsadó szerint a közép-európai régió befektetési aktivitása stabil növekedésnek indult 2011-ben, elérve az összesen 6.1 milliárd eurós befektetési volument Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Románia központi piacain. Ez a 2010-ben Közép-Európa piacain elért 2.9 milliárd Eurós befektetési mennyiség több mint kétszerese.

Iroda és irodaház ajánló

kiadó iroda: 1926 m2
Madách I. út 13-14.
kiadó iroda: 5213 m2
Rákóczi út 70-72.
kiadó iroda: 3994 m2
Szépvölgyi út 18-22
kiadó iroda: 601 m2
Mozsár u. 16. (Jókai tér)
kiadó iroda: 1697 m2
Bajáki út 1-3

Iratkozzon fel! - irodapiaci hírfigyelő

- napi, heti
- kategorizált
- téma szerinti ingatlanpiaci hírek
feliratkozás

Leed


A LEED rendszert 1998-ban hozták létre az Egyesült Államokban, de már születésétől kezdve lehetett alkalmazni a világon bárhol. Az Egyesült Államokon kívül többek között a Dél-kelet-ázsiai régióban terjedt el. A nemzetközi alkalmazást nehezítheti, hogy a rendszer esetében az amerikai szabványoknak kell megfelelni – amit a nemzeti szabványok ugyan gyakran túl is teljesítenek, de ennek igazolása hosszadalmas.


A LEED rendszer keretében minősíteni lehet új, és már meglévő épületeket is. Ezen felül külön rendszert dolgoztak ki azokra az esetekre is, amikor egy új épület tulajdonosa vagy bérlője szeretné minősíttetni az épületet.


Minden LEED rendszer esetében azonos kategóriákban lehet pontokat szerezni (fenntartható terület, vízhasználat, energiafelhasználás és légkör, anyagfelhasználás és ezek forrásai, a belső környezet minősége, innováció), de a pontok megszerzésének feltételei eltérőek. Az elért pontokat összesítik, és ez alapján ér el a projekt „Certified”, „Silver”, „Gold” vagy „Platinum” minősítést. A minősítési folyamat során először regisztrálják a projektet, majd a projekt résztvevői az egyes pontoknak való megfelelést igazoló dokumentumokat feltöltik a megadott honlapra; a minősítési folyamat tehát teljes egészében online zajlik. Nem előírás, hogy a projektben részt vegyen LEED Accredited Professional (a LEED által tanúsított szakember), de ez megkönnyíti a minősítési folyamatot.

Zöld épület


A Zöld irodaház olyan épület, amely célul tűzött ki egy nemzeti vagy nemzetközi, harmadik fél általi, független zöld tanúsítási rendszer szerinti minősítést, mint pl. a LEED vagy az EU GreenBuilding tanúsítása. Budapesten ilyenek pl. a Skanska által fejlesztett projektek, a Népliget Center és a következő tervezett irodaháza, a Green House.


A zöld épületek környezetileg fenntartható épületek, amelyek tervezésük, kivitelezésük, működésük során csökkentett hatással bírnak az emberi egészségre és a környezetünkre.

Breeam


A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítési rendszer. Több minősítési rendszer épül a BREEAM alapjaira, de igazi nemzetközi elterjedését 2008-ig az akadályozta, hogy mindaddig az Egyesült Királyságon kívüli projektekre külön kritériumrendszert kellett kifejleszteni, aminek komoly anyagi és időbeli vonzata volt. 2008-ban megjelentek a BREEAM International Europe rendszerek, melyek az iroda, az ipari és a kereskedelmi épületek nemzetközi minősítését tették lehetővé. Az újonnan bevezetett minősítési rendszert egy éven keresztül (2009-ben) tesztelték, illetve a kritérium rendszereket finomították. 2010. január 1-jétől nemzetközi szinten a BREEAM Europe Commercial 2009 minősítési rendszerrel lehet a kereskedelmi, az iroda- és ipari épületeket minősíttetni. Ezen felül lehetőség van arra is, hogy csak az épület szerkezete kapjon minősítést, ez főleg akkor jelent előnyt, ha a végfelhasználók és azok pontos igényei nem ismertek, de az épületfejlesztő mégis BREEAM minősítést szeretne szerezni a beruházásra.


Az új épületekre vonatkozó BREEAM minősítés két fő részből áll: a tervezési fázis alatti minősítésből és az építkezés befejezését követő minősítésből. A végső minősítést az építkezés befejezését követő minősítés után lehet megszerezni, hisz ekkor lehet arról megbizonyosodni, hogy a tervezési fázisban tett nyilatkozatok vagy tervek ténylegesen, illetve hogyan valósultak meg. Magát a BREEAM minősítést, és az egész folyamat lebonyolítását csak az anyaszervezet (BRE) által tanúsított minősítők végezhetik el.


Azon épületek esetében, melyeknél a fent említett BREEAM Europe Commercial 2009 minősítő rendszerrel nem lehet minősíttetni, a projekt-, illetve épület specifikus BREEAM International Bespoke rendszert lehet alkalmazni. Ilyenkor a BRE az adott épületre (vagy épületcsoportra) egy saját kritérium rendszert dolgoz ki, mellyel a minősítés elvégezhető.


A tapasztalat azt mutatja, hogy a BREEAM nemzetközi verziói aránylag könnyen adaptálhatóak az Európai Unió országaiban, hisz a minősítés során túlnyomórészt Uniós szabványoknak kell megfelelni, sőt, a nemzeti szabványok és előírások is alkalmazhatóak akkor, ha azok követelményei legalább az Uniós szabványoknak megfelelnek.


A rendszert folyamatosan fejlesztik; emellett a jövőben új rendszerek is bevezetésre kerülnek. A közeljövőben pedig egy érdekes rendszerrel bővül a nemzetközi BREEAM minősítő rendszercsalád: 2010 tavaszán várható a BREEAM Europe In Use rendszer megjelenése, mellyel meglévő épületeket lehet majd minősíttetni. Így a BREEAM minősítő rendszerek nemzetközi alkalmazhatósága is egyre bővül.